Írások Friedrich Kittlerről (Partitúra 2014/1)

Kelemen Pál, Arndt Niebisch, L. Varga Péter (szerk.): Írások Friedrich Kittlerről. Partitúra Irodalomtudományi Folyóirat, 9 (2014), 1, 3-58.

Az itt következő kilenc rövid írás mindegyike Friedrich Kittler „örökségével” foglalkozik. A 2011-ben elhunyt, munkásságát germanistaként kezdő tudós nélkül aligha volnának elképzelhetők a mai értelemben vett kultúratudományok és médiatudományok, amelyeknek immár bő két évtizede vezető szerep jut a német szellemtudományok megújulásában, és amelyek egyre nagyobb súllyal bírnak az angolszász humántudományokon belül is.
Az itt közölt szövegek a 2014. április 11-én, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében “Aufschreibesysteme Erster Weltkrieg / Discours Network World War I” címmel tartott workshop kapcsán születtek, annak egyfajta – legjobb értelemben vett és talán a szélesebb olvasóközönség számára sem érdektelen – melléktermékeként.

Tartalom és bevezető